Élünk itt ebben a nagy posztkommunista valóságban, amely pont olyan mint az előző rendszer, amitől szabadulni akartunk.

Vagyis azok, akiket akkor a rendszer rendszerellenesnek nyilvánított. Azok súgtak róluk, akik most a komcsikat szidják, és keverik az akkori diktatúrát a vadkapitalizmussal.

Volt MSZMP és KISZ tagok vezetik az országot. Pont úgy, mintha nem lett volna a rendszerváltás, hanem csak az elhunyt volt MSZMP tagok, vezetők nélkül folytatódna a régi vonal.

Ezek a volt tagok köpködnek arra a rendszerre, arra a tagtársaikra, amelynek tagjai voltak. Szerves tagjai.

A rendszerváltás idején és egy darabig divatszóvá vált a reform, még újság is lett ilyen névvel. A valóságban a reform annyit jelentett, hogy a korábbi legvidámabb barakkból megcsinálták a leghülyébb barakkot.

Nem volt nehéz, ez az ország mindig megosztott volt, két részre.

A leghülyébb barakk létrehozása könnyű volt, mert vala a volt komcsi vonal, akik ráizgult az ország és a nép kirablására, és volt ehhez a nép, amely nem tetszett forradalmat csinálni.

A komcsi időszakban Bástya elvtárs számára termelni kellett magyar narancsot.

Nem sikerült, citrom lett belőle. Mondták néki, hogy ez narancs, csak egy kicsit sárgább, egy kicsit svanyúbb, de a mienk.

A kamu rendszerváltással a politikus „urak” lónarancsot akartak létrehozni az új Bástya elvtársnak, de csak lócitrom sikeredett. Kicsit képlékenyebb, kicsit büdösebb, de a mienk.

És ez így itt jó itt nekünk, a leghülyébb barakkban.

Vigyorogva ülünk benne, néhányan úszkálhatnak is a magyar lócitromban, itt az EU-ban, az időnként felfüggesztett Schengeni határok között.